Szénabálák, rétek, legelők, kaszálók illata, ahogy haladtam a menetszélben, úgy fordult fel bennem a gyermekkor hangulata.
Kislánykori képem a polcon megpillantom
Mosolyogva néz vissza komor ábrándomra.
Ő csak mosolyog és nevet, én már habozva nyelem e keserű könnyeket.
Azt sugallja nekem: ne sírj kérlek!
Én itt leszek és végigvezetlek e nehéz úton,
Valahova ketten eljutunk, bárhogy alakuljon.
Vezetlek, vezetlek és majd fogom kezed!
Mindenki ezt mondja nekem! De mondja meg valaki, hogy ilyenkor hol vagytok, mikor életem értelmét veszem fontolóra?
Éji tücsökszó az utcákon, tompult kutyaugatás a messzi tájon. Vissza a városba. A városba, hol csak üresen kopog lelkem tátongó kapuja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése