2022. szeptember 17., szombat

Lélektánc

Ablakomon eső éles hangja kopogtat
Hallom, látom, miközben gondolatim sikongat.             .
A szél fúj és tombol, teám vize már forr
de az érzés szétmorzsol, nem jön a nagy mosoly.

Bár tudhatnám bennem mi tombol?
Olyan vihar, mint az őszi éjszakában?
Nem, csak egy-egy orkán feltámad olykor
Csend! Szívem és lelkem tánca ez némaságban.

Szívem bánatában emészti magát,
Ki húzza ki az ő méregfogát?
Az elme sem törekszik már annyira,
Kettejüket romantikus nászban hagyja.

Lelkem az, ki tárt karokkal várja,
de most e táncot ő is elhibázza.
Botladozik tovább, cipője is javításra vár
Egyedül mostohább, nem szárnyalhat igazán.

Fájlalja, hogy táncpartnere a színpadon egyedül hagyta.
Van még, mi hamvaiból e reménytelen párát újra feltámasztja?
Ez egészen biztosan nem az eső hangja, de még csak nem is az édesanyja.
De tudom, lapul egy érzés, amivel újra előcsalja.

Lelkem a szívemet a táncparketten reménytelen várja
Szüntelen ő viszont, csak gyengén a vérem pumpálja.
Megfoghatnák egymás kezét,
és eltáncolnák az élet angol keringőjét.


2022. szeptember 8., csütörtök

Örömóda


Vidám gondolatok kínoznak engem,
Ismeretlen utakra vitték lelkem.
Vendég vagyok itt vagy ez a végállomás?
Ne képzelődj, ez a valóság. Nem lehet vitás.

Öröm, az miről még sosem írtam,
Ezért kezembe pennát nem fogtam.
Egyik szemem sír, másik nevet,
Mégis a boldogság az, miért e tollat kezembe veszem.

Apró örömök, melyeknek sosem adok hálát:
tavasszal az előkertben tulipánok láttán.
Nyáron friss eperbe harapok, mely államon
lecsorgó édes íztől lesz oly mámoros.

A pénztárban előttem álló hölgy parfümét érzem
Oh, hogy ez mennyi emléket idéz meg.
Mikor megcsap a Balaton partján a rothadó hínár
kellemetlen szaga – tudom, nagyon fura.
De szemeim előtt, csak a tó tisztája mutat.

Öröm ez vagy boldogság, megmondanád?
A kettő teljesen más, ezt tudhatnád!
Boldog vagyok, amikor egy meleg beszélgetésben önmagamra lelek
és örülök, ha újra és újra láthatom a sós tengervizet.

2022. szeptember 3., szombat

Nyár végén


Költöző fecskék festik színesre az eget

Méhek raja az eresz alatt töri meg a csendet.

Nem zajos, kellemes búgó hang

Jelzi, hogy már lemenőben a Nap.


Gondolatok sorakoznak a fejemben

Felkelő gondoknak adnak teret, 

melyek kiötlésére ott az egész éjjel

Ám reggelre vörös szemekkel ébred.


Alföldi lány vagyok, büszkén állítom.

A nyári szénaillat. Legkedvesebb illatom.

Ha decemberben csikorog a tél,

Ez az emlék bennem akkor is élénken él.


Kitekintek kisszobám tágra nyílt ablakán

A Hold ugyanott vár, ahol sok-sok éve már.

Nem hagy magányban félelmem labirintusában

Mikor elmém fellázad, mint a tenger hulláma.


Hajnalodik. Arra vágyom, hogy megosszam magányom. Hogy valaki ölelje szívem.

Óra kattogása élesen töri a csendet

meztelenre vetkőztetett lelkem betakarom.

2022. augusztus 19., péntek

A sehogyember

Szénabálák, rétek, legelők, kaszálók illata,        ahogy haladtam a menetszélben, úgy fordult fel bennem a gyermekkor hangulata.


Kislánykori képem a polcon megpillantom

Mosolyogva néz vissza komor ábrándomra.

Ő csak mosolyog és nevet, én már habozva nyelem e keserű könnyeket.


Azt sugallja nekem: ne sírj kérlek!

Én itt leszek és végigvezetlek e nehéz úton,

Valahova ketten eljutunk, bárhogy alakuljon.


Vezetlek, vezetlek és majd fogom kezed!

Mindenki ezt mondja nekem! De mondja meg valaki, hogy ilyenkor hol vagytok, mikor életem értelmét veszem fontolóra?


Éji tücsökszó az utcákon, tompult kutyaugatás a messzi tájon. Vissza a városba. A városba, hol csak üresen kopog lelkem tátongó kapuja.