A tél ébredése

Sok reményt fűztem
ehhez a reggelhez,
mert tudtam meg fogsz jelenni lelkemben.

De nem csak lelkembem,
hanem pontosan mögöttem.
Csak álltál, de én nem köszöntem.

Hóesésben vártuk a jelzőlámpa zöld fényét,
elhaladó buszban láttam
arcod tiszta, felvillanó képét.

Elővett az élet és megmutatta mit tud,
de ennek ellenére ugyanúgy szeretlek,
mint ezelőtt egy éve.

Cikázó gondolatok

Ismeretlen idegen
kit most megszerettem.
Egy újabb személy, akiben
potenciális anyára leltem.

Ember jöttek, emberek mentek
az életemben,
de Te maradtál
virágoskertem közepében.

Elfoglalt ember vagy
családod mellett diákokat tanítasz.
Én emellett mégis életedbe másztam
Úgy érzem fakó rózsákra találtam.

Letéptem egy szálat
majd az ég kék egén láttam.
Repülni a választ, melyben
az érzés elmúlását vártam.

Szeretlek

Szeretlek még akkor is, ha nem szabad!

..akkor is, ha fáj

akkor is, ha azt mondod, állj!

Sírni, amikor csak érzem.

Belül már vérzem

De ettől jó érezni, hogy teljes életem.

Meglátlak és a lelkem már máshol jár,

képzeletben látom már,

szerető ölelésedben életre talált.

Kihűlt fájdalom újra lángra kapott

tüzét a szél viszi,

s te nem látod.

Lopott pillantásodon láttam, észrevettél,

de Te inkább elfordultál

és némán továbbmentél.

Tudod fáj ez nekem nagyon,

mert egy éve szerető anyát

láttam átsuhanni benned a gondolataimon.

Bár tudnád mit érzek itt benn

Bár tudnád milyen egy keserédes élet.

Bár tudnád milyen sörétes az én szívem.

Szeretlek tudod, még ha nem is viszonzod.

Szeretlek, akkor is, ha fájdalmam okozod

Szeretlek és tudd, soha el nem feledlek!

A szív felolvasztása

Veretlen mondatok

Kimondatlan szavak, na de kérlek!

Ennek híre, hamva sem maradt.

A világ összeomlott, majd újra felépült.

Emberek megjelentek és előjöttek.

Álmaimban csak értem éltek.

Vágyaim újjáépültek, boldogságom

A tetőfokára hágott, itt van minden, amit

A szívem eddig csak más emberen látott

Melankólikus világa, ott benn

Az agynak és a szívnek, páros számú virága

Az élet örökös körforgása, számtalan sok gondolása.

Velencében jártam, páratlan szép világban

Bennem élt az érzés, hogy nem is láttam,

Mert megfagyott a vér az ereimben és csak álltam.

Vártam a csodát a befagyott tó jegén,

Mikor megérintett tüzes szele, hogy végig bennem élt

Csak nem ismertem fel, hogy ez az, amit senki sem ért.

Reménybe feletkezve

Elfelejtettem megemlíteni, hogy a
távolság kettőnk közt éppen egy arasznyi.
Lelkemben elaludt a láng, mert elvesztettem
kinek elmondtam, mi bánt.

Éppen, hogy eltelt egy hét
és már jött is a következő év.
Elsőre kijelenteni nem mertem, hogy
azon a hétfőn valóságra leltem.

Teltek az órák és én csak beszéltem
Ő tisztán válaszolt, ugyanis mindent megértett.
Arcomon a véremből fakadó könny
Tiszta volt, mint a pára, ami hajnalban jön.

Tébolyultan ott álltam és csak vártam
hogy, felébresszen érthetetlen álmomban.
Rájöttem, hogy teljesen ébren vagyok
Hiszen olyan gyorsan teltek a pillanatok.

Magamba zuhanva néztem a tájat
Kerestem a szívem kulcsát, de hiába
Egy belső hang éppen ezt kiáltja:
,,Szüleid hibája, sorspecsételő érzéketlen dráma"