2022. szeptember 17., szombat

Lélektánc

Ablakomon eső éles hangja kopogtat
Hallom, látom, miközben gondolatim sikongat.             .
A szél fúj és tombol, teám vize már forr
de az érzés szétmorzsol, nem jön a nagy mosoly.

Bár tudhatnám bennem mi tombol?
Olyan vihar, mint az őszi éjszakában?
Nem, csak egy-egy orkán feltámad olykor
Csend! Szívem és lelkem tánca ez némaságban.

Szívem bánatában emészti magát,
Ki húzza ki az ő méregfogát?
Az elme sem törekszik már annyira,
Kettejüket romantikus nászban hagyja.

Lelkem az, ki tárt karokkal várja,
de most e táncot ő is elhibázza.
Botladozik tovább, cipője is javításra vár
Egyedül mostohább, nem szárnyalhat igazán.

Fájlalja, hogy táncpartnere a színpadon egyedül hagyta.
Van még, mi hamvaiból e reménytelen párát újra feltámasztja?
Ez egészen biztosan nem az eső hangja, de még csak nem is az édesanyja.
De tudom, lapul egy érzés, amivel újra előcsalja.

Lelkem a szívemet a táncparketten reménytelen várja
Szüntelen ő viszont, csak gyengén a vérem pumpálja.
Megfoghatnák egymás kezét,
és eltáncolnák az élet angol keringőjét.


2022. szeptember 8., csütörtök

Örömóda


Vidám gondolatok kínoznak engem,
Ismeretlen utakra vitték lelkem.
Vendég vagyok itt vagy ez a végállomás?
Ne képzelődj, ez a valóság. Nem lehet vitás.

Öröm, az miről még sosem írtam,
Ezért kezembe pennát nem fogtam.
Egyik szemem sír, másik nevet,
Mégis a boldogság az, miért e tollat kezembe veszem.

Apró örömök, melyeknek sosem adok hálát:
tavasszal az előkertben tulipánok láttán.
Nyáron friss eperbe harapok, mely államon
lecsorgó édes íztől lesz oly mámoros.

A pénztárban előttem álló hölgy parfümét érzem
Oh, hogy ez mennyi emléket idéz meg.
Mikor megcsap a Balaton partján a rothadó hínár
kellemetlen szaga – tudom, nagyon fura.
De szemeim előtt, csak a tó tisztája mutat.

Öröm ez vagy boldogság, megmondanád?
A kettő teljesen más, ezt tudhatnád!
Boldog vagyok, amikor egy meleg beszélgetésben önmagamra lelek
és örülök, ha újra és újra láthatom a sós tengervizet.

2022. szeptember 3., szombat

Nyár végén


Költöző fecskék festik színesre az eget

Méhek raja az eresz alatt töri meg a csendet.

Nem zajos, kellemes búgó hang

Jelzi, hogy már lemenőben a Nap.


Gondolatok sorakoznak a fejemben

Felkelő gondoknak adnak teret, 

melyek kiötlésére ott az egész éjjel

Ám reggelre vörös szemekkel ébred.


Alföldi lány vagyok, büszkén állítom.

A nyári szénaillat. Legkedvesebb illatom.

Ha decemberben csikorog a tél,

Ez az emlék bennem akkor is élénken él.


Kitekintek kisszobám tágra nyílt ablakán

A Hold ugyanott vár, ahol sok-sok éve már.

Nem hagy magányban félelmem labirintusában

Mikor elmém fellázad, mint a tenger hulláma.


Hajnalodik. Arra vágyom, hogy megosszam magányom. Hogy valaki ölelje szívem.

Óra kattogása élesen töri a csendet

meztelenre vetkőztetett lelkem betakarom.